Budapesti Honvéd, Labdarúgás
Forrás

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapat tulajdonosa csütörtök délben lerakta az új Bozsik Stadion alapkövét.

Szabó Tünde beszédében úgy fogalmazott: az új létesítmény nemcsak a kerületnek, a fővárosnak és az országnak lesz fontos része, hanem a dél-pesti régiónak is.
“A sportág történetének kiemelkedő földdarabján kezdődik most el az új stadion építése, hiszen a névadó Bozsik József, valamint Puskás Ferenc innen indult el a világhírnév felé, és hagytak maguk után egészen rendkívüli örökséget. Kezdődjék a munka, folytatódjon a történelem” – mondta Szabó Tünde.

 

George F. Hemingway

George F. Hemingway hangsúlyozta: az új stadion műszaki átadására 2020. június 12-én kerül majd sor.
“Besorolása alapján csak Bajnokok Ligája-döntőt nem tudunk majd rendezni benne, azon kívül azonban mindent” – közölte.
Az új Bozsik Stadion az UEFA 4-es, valamint az MLSZ I. osztály A kategóriába kerül. A lelátórész 8200 néző befogadására lesz alkalmas, a főépületet háromemeletesre tervezték, a korszerű pályavilágítási-rendszer pedig HD-minőségű közvetítéseket tesz majd lehetővé.
A klubtulajdonos megemlítette a kivitelező Pharos 95 Sportpályaépítő Kft.-t, valamint a West Hungária Bau Kft-t. Előbbivel kapcsolatban hozzátette: a közelmúltban átadott utánpótláscentrumnál is együtt dolgoztak már, és elégedettek voltak a céggel.
A csütörtöki eseményen mintegy 250-en jelentek meg, ott volt Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere, Bozsik Péter, a stadion névadójának fia, valamint a kispestiek jelenlegi felnőtt csapatának tagjai, akadémistái, illetve egykori kiválóságai közül többen.

Szóljon hozzá!

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés