Röplabda

Megvédte címét a Nyíregyháza

Forrás

A Nyíregyháza megvédte címét a női röplabda Magyar Kupában, mivel a sorozat vasárnapi, érdi fináléjában 3-0-ra legyőzte a Békéscsabát.

A nyírségiek történetük során nyolcadszor nyerték meg a kupát.

Eredmény, K&H röplabda Magyar Kupa, döntő:
Fatum Nyíregyháza – Swietelsky-Békéscsabai RSE 3-0 (21, 22, 23)

a legjobb pontszerzők: Brisebois 16, Varga E. 12, illetve Parovic 15, Bokan 13

A címvédő nyíregyháziak várhatták kipihentebben a BRSE elleni finálét, hiszen a viharsarkiak szerdán még Franciaországban játszottak a CEV Kupa negyeddöntőjében, ám ottani sikerüknek köszönhetően a tavaly ezüstérmes békéscsabaiak is önbizalommal telve készülhettek az összecsapásra.
A bajnokságban négyből négyszer a nyírségiek győztek aktuális riválisuk ellen.

 

MTI fotó

Az első játszmában nagy csatát láthatott a közönség, amelyet a jobb hatékonysággal fogadó és támadó nyíregyháziak nyertek meg elsősorban annak köszönhetően, hogy a szett derekán ötpontos előnyt építettek ki.
A második felvonásban is a jobban nyitó nyíregyháziak irányították a játékot, és bár a bajnok BRSE-nek voltak fellángolásai, kevesebb mint egy óra után közel került a győzelemhez Hollósy László csapata.
A harmadik etapban sokáig úgy tűnt, a szabolcsi együttes könnyedén lezárja a mérkőzést, a Békéscsaba azonban a szett végén közel volt az egyenlítéshez is, ám végül a címvédő kevesebb mint másfél óra alatt véget vetett a kupadöntőnek.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa a nyíregyháziak kanadai ütőjátékosa, Danielle Brisebois volt 16 ponttal.

korábban, a 3. helyért:
Vasas Óbuda – Jászberény VT 3-0 (23, 22, 17)

Az elmúlt tíz év győztesei:
2009: Vasas-Duna Autó-Óbuda
2010: BSE-FCSM
2011: BSE-FCSM
2012: Vasas-Hofeka-Óbuda
2013: Vasas Óbuda
2014: Vasas Óbuda
2015: Vasas Óbuda
2016: Linamar-Békéscsabai RSE
2017: Linamar-Békéscsabai RSE
2018: Fatum Nyíregyháza

Szóljon hozzá!

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés